Si vis pacem, para bellum!

A cigányokat zavarja, hogy a Gárda miatt nem lophatnak

| |
A hét elején a Magyar Gárda Békés megyei szakasza bejelentette, hogy „éjszakai közérzet- és közbiztonság-javító sétákra” indulnak Szarvason. Bár a gárdisták egy szóval sem említették, hogy ők a cigányok miatt mennek ki éjjelente az utcára, a helyi cigányok máris előhúzták a rasszistakártyát és persze rettegnek. (Valószínű azért, mert nem hagyják őket lopni.)

Tóth Zoltán, a Magyar Gárda Békés megyei kapitánya a beol.hu-nak elmondta, hogy értetlenül áll a Szarvasi Cigány Önkormányzat vezetőjének a roma hírportálon közzétett aggodalmai előtt. Mi ugyanis egy szóval sem említettük, hogy tervezett éjszakai sétáink bármilyen módon a cigányok ellen irányulnának, csak a zavarosban halászókat akarjuk megfékezni! — mondta Tóth Zoltán. Hozzátette: a közeljövőben a megye más településein is hasonló éjszakai sétákkal kívánják szolgálni a lakosság biztonságérzetének növekedését.

Oltyán Sándor alezredes, a Szarvasi Rendőrkapitányság vezetője nem lát kivetnivalót abban, ha a civilek tenni kívánnak a közbiztonság érdekében. Megfogalmazása szerint minden állampolgárnak joga (és szerintünk kötelessége is) a köz- és a magántulajdon védelme mindaddig, amíg a jogszabályi kereteket nem lépi át. A rendőrkapitány is nagyon korrekt módon elismeri, hogy az akció nem a cigányok ellen irányul.

Bánfi József, a Szarvasi Cigány Önkormányzat elnöke természetesen másképp látja, mert más szemszögből nézi:

- Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a Magyar Gárda által említett, közelmúltbeli bűncselekményeket cigányok követték el. Ez adta a lökést a gárdistáknak, hogy éjszakai járőrözésbe kezdjenek, ezáltal gerjesszék a feszültséget. (Gerjeszteni a feszültséget: A gárdisták megakadályozzák, hogy a cigánybűnözők lopjanak és garázdálkodjanak városukban) Tagadhatatlan, hogy a városban a romák egy kisebb csoportja sok gondot okoz a magyaroknak, sokakat megkárosítanak, hozzám is rengeteg panasz érkezik. (És elnök úr! Ön mit tesz ez ellen? Semmit? Úgy is kell!) Félek, hogy ha az éjszakánként járőröző gárdisták összetalálkoznak a cigány fiatalokkal, abból akár összecsapás is lehet. (Önök hallottak már olyat, hogy a gárdisták megkéseltek vagy megvertek volna valakit? Nem? És olyat, hogy cigányok megkéseltek vagy megvertek valakit? Igen?)

A cigányvezér nagyon sajnálja, hogy a néhány cigány család által elkövetett bűncselekmények és arrogáns magatartás miatt a városban általánosítanak, s az egész cigányságra rásütik a bélyeget. (Ha egyetlen gárdista ne adj’ Isten „botlana”, a cigányok nagy lendülettel üvöltenék, hogy a kollektív a Magyar Gárda mit tett.) Bánfi továbbá elmondta, hogy a feszültség egyre nagyobb, a probléma túlnőtt a cigány önkormányzat hatáskörén, a megoldást a városvezetéssel és minden érintettel közösen kellene megkeresni.

A legutóbbi hírek szerint pedig már Suchman Tamás is beszállt a hangulatkeltésbe. Valószínűleg ki akar törni az „egy vagyok a szocialista frakcióban” helyzetből, s kis nyilvánosságot kíván magának szerezni. Mi is lehet egy éve a legjobb ürügy erre? Egy jóízű gárdázás, nácizás, fasisztázás.

Szarvason 1990 óta működik nemzetközi zsidó gyermektábor. Honlapjuk szerint 24 országból érkeznek ide a zsidó gyermekek, akik a kéthetes turnusokban szigorúan a zsidó hagyományok szerint élnek, étkeznek, szórakoznak, „üzemi módon gyártják a barátságokat – 2000-et minden évben”.

Ennek a tábornak a békéjét, zavartalam működését látja most veszélyeztetve Suchman a Gárda járőrözése által.

Tóth Zoltán erre reagálva kijelentette, még meg sem kezdték a járőrözést, nem gondolták, hogy közleményük megint ekkora hisztériát gerjeszt. Ők azonban kitartanak elképzeléseik mellett, mert a közbiztonság romlása pedig a többségi társadalomban kelt félelmet.

FRISSÍTÉS: A város fideszes polgármestere határozottan kiállt a Magyar Gárda mellett: "Mondják, hogy tiltsam ki a gárdát a városból... Kérdem én miért, mit ártottak ők, kinek okoztak kárt, hívjanak és mondják el kinek okoztak sérelmet? Ennyi erővel kitilthatám a Mozgáskorlátozottak Egyesületét is (MSZP)" A polgármesternek nem ez az egyetlen pozitív megmozdulása a bűn ellen. A megyében a cigánybűnözők által bevezetett "csicskáztatások" ellen is keményen harcol. Támogatja a Gárdisták sétáját és mindenkit bátorít a hasonló megmozdulásokra a város rendjének érdekében.

(fusz.hu, barikád.hu, beol.hu)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Molnár F.

Már többen próbáltak rájönni arra hogy ki valójában Molnár F. Molnár politikusokat rágalmaz és fenyeget levélben. Mindössze a pscichiátriai problémái miatt nem indult eljárás ellene. A kecskeméti önkormányzat helyezte gyámság alá.
Többet rólla itt: http://www.molnarf.sokoldal.hu/gyogykezeles

Molnár F.

Már többen próbáltak rájönni arra hogy ki valójában Molnár F. Molnár politikusokat rágalmaz és fenyeget levélben. Mindössze a pscichiátriai problémái miatt nem indult eljárás ellene. A kecskeméti önkormányzat helyezte gyámság alá.
Többet rólla itt: http://www.molnarf.sokoldal.hu/gyogykezeles

A Gárda nem orvosolja, hanem mélyíti a problémákat

Ezt értem, csak azt nem, de változatlanul nem, hogy minek ez a nagy felhajtás és ennek a rengeteg embernek a megmozgatása, ahelyett, hogy egyszerűen titokban, 15 ezer Ft-ból betechnikáznának egy házat, ahová a romák bejárnak lopni, aztán a kész digitális videofelvételekkel besétálnának a rendőrségre vagy kitennék azokat az Internetre.

Elmondtam már ezerszer, de mintha cionista kémeknek magyaráznám, hogyan kell tűzgyújtás helyett egy problémát orvosolni,  Vonáék hallani sem akarnak semmiféle megoldásról, és semmilyen téren.

Egyébként Szarvason nekem is volt afférom, de soha nem a helyi lakosok bármelyikével, hanem a rendőrséggel, ugyanis állami bűntettek - olajügyek, gyilkosságok és robbantásos merényletek - utáni nyomozásaim kapcsán küldte rám őket az NBH kötekedni. Úgy vigyorgott az idióta, közpénzemből fizetett rendőr, mindenbe belekötve, mint a fakutya. Bizonyára meghaladja a Jobbiknak mind a felfogóképességét, mind a bátorságát, hogy az ilyen ügyek miatt felvonuljon pl. a szarvasi rendőrség épülete előtt, ellenőrizve a bűnöző rendőri állomány munkáját, Szarvastól Budapestig, hogyan terrorizálják a politikai üldözötteket és a lakosságot általában. Biztonságosabb bolhákra tüzelni, ahol az ember egyetlen közrendőrt is Godzillának lát. Így Oltyán Sándornak is tudnék munkát adni, ha nem volnék bizonyos afelől, hogy soha az életben, amíg ki nem rúgják a rendőri állományból, egész biztosan nem lesz képes kihúzni a fejét az NBH végbeléből.

Így mindenben egyetértek a Jobbikkal és Vona Gáborral, csak fordítva.

Több városi Jobbik-vezetőt személyesen ismerek, nagyon jóindulatúak és a rasszizmus szaga sem érződik rajtuk. De Vona, Bencsik, Für nemcsak a rasszizmustól bűzlenek, de közülük ki a tehetségtelenségtől, ki pedig a tudatos rosszindulattól. A Gárda nem orvosolni, hanem mélyíteni hivatott olyan problémákat, amiket én csuklóból megoldanék. Egy 10 ezer Ft-os számítógép, egy 2 ezer Ft-os webkamera egyes települések titokban felszerelt házaiban, és egyetlen nap alatt buknak a tolvajok. Az állam nem akarja, pedig az Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az ilyen helyeken mindent ellenőríz és digitálisan rögzít. A Gárda nem akarja, mert akkor a végén a bűnüldöző, nem a rasszista, az összes romát egy az egyben megbélyegző szerepében tűnne fel egy egyértelműen fasizálódó és a szakadékokat egyre mélyítő országban.

Molnár F. Árpád
----------
MOTTÓ: A keresztyének és a partizánok meghaltak egymásért és az igazságért. Te is kész vagy megtenni, vagy gyáván megfutamodsz?

Gárda ............

Kel a gárda , vagy nem ! Gyurcsányi diktatúra alatt volt , igen is volt létjogosultsága a gárdának .Nagyon is ! És most ? Van kettő négy ezer ember, aki hangsúlyozottan, magyarként , egy csapatban , csoportban,  jól érzi magát együtt.Orbán mondja nem kell erőszak monopólium , mert az az államé . Orbán igazsága , fél igazság , igazsága mögött , ott van valami más is .A kényszer ......... A parlamenti kétharmad ellenére is,  a kényszer .A megfelelni akarás . Valahová , valakiknek .  !! ( ? ).  Tény , itt  "Magyarkodni"   továbbra sem lehet . Mert  ez valakiknek bántó .   ( ? )  Orbán talán jót is akarhat . De hogyan ? A meghozott három csapás , és egyéb törvényeket , bírósági bojkottként érzékeltetve  kommunikálják a bírósági   illetékesek , amit lehet értelmezni úgy is , nekik nem igen tetszik a törvények szigorítása , nem akarják azt alkalmazni , egyértelműen  kibúvókat keresnek .Láthatjuk a híradásokból , vannak e változások a közbiztonság területén ? .Nincsenek ..... Törvényeket hoztak , a jobbítás szándékát minden nap politikusainktól halhatjuk is , de eredmények nincsenek .Az lesz mint gyurcsótánynál ? Más amit mondunk,ígérünk  , és más az ami történik .Akkor pedig  ha így történik ,  nem hogy nem lesz gárda , de meg is ötszöröződhet   létszáma ..Mit láthatunk most ? Műbalhék gyártását , pro és kontra . Fidesz , és gárda , és Jobbik.  Leszögezhetjük , ez nem visz sehová.  Két dolog kellene , mert ellenkező esetben ennek vége soha nem lesz .És megy a szájtenisz , az ország szekerét meg elfelejtik "tolni " azok akiknek az lenne a dolguk.  Hagyni kellene ezeket az embereket szervezett formában " Magyarkodni " . Mert ez Magyarország !  Ha valaki, vagy valakik úgy érzik nekik ez bántó , semmi keresnivalójuk itt .Mert jogomnak kell lenni országomban,  magam magyarnak mondani . A másik dolog a közbiztonság , a közállapotok.Nem történt változás semmi pozitívum.Tegyük fel az akarat a rendteremtésre meg van .( bár szerintem nem eléggé  erős,  és egyértelmű még az   az  akarat   sem  ) Az eredményeket mindenki várja , és futószalagon történnek ma  is a  gyilkosságok , úgy mint eddig is .A kétharmad nem jogosíthatja fel a Fideszt  arra ,  hogy vak is legyen . Mi a megoldás ? A meghozott törvények szigorítása  mellet , fokozatosan le kell cserélni az egész bírói,  és ügyészi személyi állományt .A törvények betűinek alkalmazása  mellett ,  nem lehetnek sem liberalisták , de cionisták sem .Mivel az eddig ismert bírói ítélkezési  gyakorlat , mind mind ezt a tényt  demonstrálta . És az országgyűlés törvényeivel szembeni kommunikációjuk  is  azt mutatta,  nem is képesek megújulásra ,   jó erkölcs és lelkiismeret szerint a köz számára elfogadható igazságszolgáltatást végző  munkára .Ezt látni kell , mert ezt látni lehet . Ha ezt a problémát nem orvosolják , újra jön, és okkal ,  a spontán szerveződő polgári engedetlenség , akár magyar gárda néven is .

A Gárda kell a még

A Gárda kell a még nyíltabb diktatúra bevezetéséhez, a diktatúra sajtójának életbentartásához, a manipulált közvélemény magyarellenességének fokozásához, és a megoldatlan bajok elkendőzéséhez.

Kedves uraim! Molnár F. és

Kedves uraim! Molnár F. és vanek!

Több, mint 20 éve írok és politizálok a nemzeti oldalon, van némi rálátásom. Totálisan tele van a hócípőm azzal, hogy bármi történik a nemzeti oldalon,  azonnal  támadás éri azzal, hogy ez a komcsik malmára hajtja a vizet. Ne csináljunk tehát semmit??, abból nem lesz baj? Ilyen erővel
a csatatéren meg kellene tiltani a katonáknak, hogy lőjenek, mert azzal, hogy lőnek csak azt érik el, hogy az ellenség visszalő! Ez egy baromság. Ha bárki tesz valamit ezen a nemzeti oldalon, azonnal meg kell támadni? "A gárda nem kell, a kuruc.info beépített ügynökök működtetik, Für lajos kommunista, Wittnernél is gyanús, hogy miként maradt életben." Hát mi ez uraim? Én megmondom. Ez számomra csak és egyedül csak arról szól, hogy maguk ketten beépített ügynökök, bomlasztják és züllesztik a nemzeti oldalt. Nos hogy tetszik? Ha önöknek szabad, miért ne lenne szabad nekem is! A turul csak a zsidókat provokálja, ha valaki végre el tud indítani egy újságot, netalán egy rádiót, akkor egyből az a kérdés, hogy vajon ki pénzeli?
Miből veszik a gárda egyenruháját? A Jobbiknak miből telik irodára? stb. Nos uraim, most jól beszéltem? Talán az urak tudják, hogy mi a teendő, amibe nem kötnek bele a magukhoz hasonlók?
Minden esetre egy biztos, a "hírháttér" honlap számomra hiteltelenné vált, és már töröltem is a kedvencek közül. Olvassa és nézze, aki akarja!

Árulókról, fasisztákról és tömeggyilkosokról

Kedves Antares,

a Magyar Gárdát illetően több külföldi állampolgár keresett meg azzal, hogy jelentős összeget tudnának biztosítani számukra. Mivel engem találtak erre alkalmasnak, hozzám fordultak, nem hozzájuk.

Már a Vonával való kapcsolatfelvételnél megbukott a dolog, pedig több városi Jobbik-vezetővel jóban vagyok. Én szociális segélyen működtetem a Hírháttér TV-t, amit a Vona azzal támadott meg, hogy aki szociális segélyen él, azt kényszermunkára kell vinni, mert az mind söpredék munkakerülő. Ennek ellenére saját költségemen mobiltelefonoztam a Gárda milliói ügyében százmilliós üzletekben, mert senki a Jobbikból nem volt hajlandó egy fillért sem költeni, a Vonát telefonon felhívni, a szerződéses pártoló tagok pedig azt kérték számon, miért nem foglalkoztam velük az elmúlt időben (válaszolok: mert éppen történelmet írtam a Hírháttér Televízióval, ahogyan eltörölhetetlenül fogok is, és ehhez senki magyar emberre nincsen szükségem), ezért nem segítenek a Gárdának. Meert miért nem kényeztettem őket, ahelyett, hogy másokon segítettünk és sokkal fontosabb dolgokat készítettünk elő, melyek széopen be fognak érni, elenségeink pedig mind pofára fognak esni. Olyanok persze kevésbé, amilyena Für, mert ő mindig gyávaságból került minket, hiszen pokolian tájékozott arról, miről is van szó.

Én büszke vagyok arra, hogy a roma jogvédők rám hivatkoznak, amikor rasszizmusról van szó, pedig egy szemernyit nem pártolom a cigánybűnözést. A Jobbik és a Gárda karrierjét előre jeleztem, a botrányaikat is, Bencsiket elláttam tanácsokkal, figyelmeztetésekkel, előre jeleztem minden hibát és problémát. Az eredmény teljes csőd és katasztrófa.

Igen, Bencsik ügynök volt, aki mindenről tudott és mindig állami felügyelet és irányítás alatt cselekedett, ahogyan a tömeggyilkos honvédelmi miniszter, a katonatisztek sírásója, a hadsereg olajtározóinak legfőbb felelőse és terroristája, Für Lajos, a drog- és fegyvercsempészet minisztere abból az időből, amikor talán a legnagyobb létszámban rendezték meg az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságokat a HM-ből, rendszerint persze nemzetközi háttérrel.

Miről beszél, kedves Uram?

Én nem szégyellem, hogy a rendőrséggel és az NBH-val kezdtem a szakmát, és ha annyira rossz lenne a lelkiismeretem, mint a rólam olyan veszettül jól tájékozott Fürnek és Bencsiknek, akik felől már régen a temetőben kellene feküdnöm, mert pont az ellentétei, mint amilyen én vagyok, akkor is vállalnám nem az országért, hanem a világért az igazság mind teljesebb felvállalását, és ahogyan most, akkor sem tolerálnám a rasszizmust és az agresszív butaságot, valamint a kérkedő és nagypofájú gyávaságot, ha a legrasszistább és leggyávább lettem volna. Mert aki kellő világosságra ment - Tanítja Jézus is -, az nem szégyelli tetteit, mert nem a sötétségből valók. Pedig még azt sem állíthatom, hogy a világosságban vagyok. De ha Für Lajost veszem alapul, akkor gyászos a különbség.

A kritika, drága Uram, nem bűn. Főleg akkor, amikor az tömeggyilkost ér, akinek életfogytiglannal kellene fegyházban ülnie, minden népek által megvetve a Föld bolygón, amilyen Für Lajos, és amely gyáva és rasszista tollforgatót ér, amilyen a Bencsik, amely azt a kurucinfót éri, amely megannyi általunk átadott információra csak azért, mert nem titkolom, hogy az NBH-val dolgoztam, és mert nem vagyok fasiszta, hanem szeretem a külföldieket, sőt, valamennyi értékelhető segítséget is tőlük kaptunk, a segítségre támadással válaszol.

Drága Uram, a balhékat nem mi, hanem az Önök kritikátlan, önkritikára képtelen agresszivitása és gyűlölködő hozzáállása gerjeszti, ahogyan az összes cikket és hozzászólást is, amelyet a tömeggyilkos honvédelmi miniszter és a fasiszta magyar-példakép kurucinfót érte és érni fogja. Az összes erről szóló anyagot is Önök generálták. A tüzet nem a párbeszéd, hanem a rasszizmus és az intolerancia gerjeszti.

Eme egyetlen hozzászólása tételes megválaszolásához is több oldal kellene. Felvetései egyszerűek és könnyűek.

Többek között az olyan virtuális marhaságok ledöntésére alapíttatott a Hírháttér, amellyel éppen a Bencsikek, a Vonák, meg a Fürök állítanak olyan hülyeségeket, hogy ők nem az állam irányítása alatt működnek, egyetlen nyikkjukra azonnal elhallgatva mindenről, ami mellett még az öncenzúrát is olyan csúf világtörténelmi moslék bizonyságtétellel gyakorolva és leszerepelve gyakorolják.

Ha óhajtja a tények garmadát, akkor keressen csak nyugodtan a virtuális tévészövegekkel, hogy miről nem tud Bencsik András, az átmentett és azóta is hallgatagon menekülő újságíró, aki szüntelen körbe pislog, mit szabad mondani és mit nem, mit nem tud egy kapitalista honvédelmi miniszter, már pozíciójánál fogva is az államtitkok egyik legbeavatottabb és a lakosság teljes szabadsága megsemmisítésében a legélenjáróbbak őre.

Míg a Für-féle tömeggyilkosok, akik beosztottaik lemészárlásában voltak benne, elrejtenek mindent a gyanútlan lakosság és a bűnöző, rothadt lelkű, haza- és emberiségáruló tollforgatók sötét fekete gyűrűjében, addig mi feltárjuk azt, amit a Fürök elrejtettek, mert minket nem érdekel a pénz és a kényelem, de többünket az életünk sem. Ellenem most is államtitoksértésért folyik per, de nem vagyok én Bencsik, Für vagy Vona, hogy akár börtön, akár betegség, baleset, infarktus, rák, akár üldözés, akár halál egy szikrányit is eltántorítson a céltól.

Aki pedig a tények helyett virtuális hülyeségeket akar, az hallgassa a Fürt, további tájékozódásért pedig forduljon Bencsik Andráshoz, de a baseball-ütöt ne felejtse otthon, mert anélkül bizony egy árva szót nem húz ki belőle arról, hogyan is kereskedik a hatalom emberi testekkel és lelkekkel, hogyan dolgoznak a titkosszolgálatok, milyen eszközökkel és módszerekkel uralkodnak a lakosság felett, és hogyan kell katonatiszteket ölni, amikor az ember tömeggyilkos honvédelmi miniszter, aki már 1990 előtt eladta az országot Lakitelken.

Akiket Ön véd, azokat én játszva a történelem szemétdombjára juttathatom, egyszerűen azzal, hogy feltárom, mik valójában és mennyiért adtak el minden emberi lényt ezen a földön. Kérdezze csak meg őket, kérnek-e még, aztán jelezze vissza bátran.

Végtelenségig folytathatnám a sort.

Molnár F. Árpád
----------
MOTTÓ: A keresztyének és a partizánok meghaltak egymásért és az igazságért. Te is kész vagy megtenni, vagy gyáván megfutamodsz?

Kedves Molnar Ur

Mivel titkosszolgalati kapcsolatai vannak, gondoltam megjegyzem, hogy a kurucinfo-t letilto szerverek jelen pillanatban az Egyesult Allamokban millios perekben allnak. Tudja kivel? Velem. Ebbol nyugdijba fogok menni. A zomet pedig olyan portalokba fogom elhelyezni mint a kurucinfo. Megertem es tokeletesen igazat adok a folsorolt szemelyek felelossege vonatkozasaban, azonban akiket felsorolt, azok kozott van aki azota tobbet tett a jobboldalert es hazankert mint On. pl. Bencsik Andras.

Kedves Molnár F.

Kedves Molnár F. Árpád.
Én csak azt sajnálom, hogy terjedelmes írásában nem  Gyurcsánnyal, Lendvaival és a többi tolvaj cionista bandataggal és azok lebuktatásával foglalkozik, hanem jó kommunista módra az úgynevezett "belső ellenséggel". Ez módfelett elgondolkodtató!

Kedves Antares, nem a

Kedves Antares,

nem a válaszért tértem vissza, hanem annyit szerettem volna hozzátenni, hogy engem nem zavarnak a tömeggyilkosok, nem haragszom sem tolvajra, sem gyilkosra. Engem az szokott érdekelni, ki mit tesz most. Mindegy, hogy valaki régen mit tett, az számít egyedül, amivé lett.

Az ún. "jobboldalra" az jellemző, hogy önmagát tökéletesnek képzeli, és akik nem titkolják, hogy a Kádár-rendszerben valami állami funkciót töltöttek be, azokat megbélyegzi, pedig többen többet tettek, mint bármelyikük, ráadásul professzionális szinten, hiszen szakértők, akik nem szégyellik ezt. Most nem szeretnék hősöket megnevezni.

Ebből az lenne a tanulság, hogy mindenki hazudjon, ahogyan a Für, és akkor hősnek hiszik, de aki lát, az tudja, hogy az igazság mindig felemelő. Mégiscsak személyeskedem: Kozenkay Jenő pl. III/III-as ügynök volt, akiről tudjuk, hogy életveszélyesen nagyszerű dolgot is cselekedett annak idején. De nem ez számít, hanem az, hogy ma az egyik legnagyobb magyar, aki tényfeltárásban és állambuktatásban a vezető szerepet vittek között áll. Ugyanakkor mentegetőzöm, mert senki későbbi tevékenységéért nem felelhetek. Bárkiből lehet még bármi.

Sajnálom Für Lajost, hogy rájár a rúd, és Bencsiket, hiszen csak egy a gyávák közül. Rossz retorikával, irritáló környezetben, pocsék konstellációban jelent meg. Még nem halt meg, így válhat belőle akár nemzeti hős is, több rosszat pedig nem tett, mint a tucatból egy.

Magyarán: én egyiket sem kívánom sem üldöztetés, sem börtön fogságában, hacsak - mert magamnak is ezt kívánom - ha ez bármelyikük javát szolgálja. Azt kívánom, mindegyikük legyen katona, azaz akár tervezze a fogságot és a szenvedést, avagy halált is, de gyilkos fegyvert egy sem használjon.

Molnár F. Árpád
----------
MOTTÓ: A keresztyének és a partizánok meghaltak egymásért és az igazságért. Te is kész vagy megtenni, vagy gyáván megfutamodsz?

Inkább arra válaszolnál,

Inkább arra válaszolnál, hogy tényleg vajon mivel magyarázható, hogy nem mennek bele konkrét bűnőzői csoportok lebuktatásába ?

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.