Si vis pacem, para bellum!

Megkésett nekrológ vitéz nagybányai Horthy Miklós halála 50-ik évfordulójára

Február 9-én hajnalban kerek ötven esztendeje, hogy nagy önuralommal viselt méltatlan és igazságtalan portugáliai száműzetésben, Estorilban elhunyt vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzója. Horthy a magyar történelem során, nem számítva az Erdélyben működő Lodovico Grittit, ötödikként viselte ezt a méltóságot, melyet elődei: Hunyadi Jánostól, Szilágyi Mihályon és Ampringen János Gáspáron át Kossuth Lajosig alig pár hónapig mondhattak magukénak.

S bár a magyar történelem, Kölcseyt idézve, tele volt zivataros századokkal, talán egyetlen kormányzónak sem kellett olyan kilátástalan helyzetben átvennie hivatalát, mint Horthy Miklósnak, talán egyetlen kormányzónak sem kellett kivívnia a hont olyan mély süllyedésből, mint neki.

A Deák Ferenc által tető alá hozott kiegyezés után egy évvel, 1868. június 18-án középnemesi családban Kenderesen született Horthy Miklós nem készült politikai pályára. Alapiskoláit bevégezve, Béla bátyja minden szempontból meglepő, s neki tragikus véget hozó példáját követve, dacolva a tisztelt szülői ház akaratával, de végül is megszerezve az uralkodó hozzájárulását beiratkozott a Fiumei Tengerészeti Akadémiára, mely mélyreható hajózási ismereteket és mélyen gyökerező emberi tartást adott számára. Tehetségének és kitartásának köszönhetően tengerészeti pályafutása meredeken ívelt felfelé, melynek érdekes kitérője volt a konstantinápolyi diplomáciai hajón teljesített szolgálat, melynek ideje alatt éleslátást és politikai rátermettséget bizonyító jelentései felkeltették az agg uralkodó, I. Ferenc József figyelmét, aki végül 1909. és 1914. között maga mellé vette szárnysegédnek.

A háború kitörésekor, saját kérelmére, Horthy visszakerül a haditengerészethez Polába, ahol először a Habsburg csatahajó, majd a Monarchia legmodernebb és leggyorsabb hajójának a Novara cirkálónak lesz parancsnoka. Megbízatásai, hadi vállalkozásai során nem csak a sikerre törekszik, hanem ellenfelei ellenkező példáját nem követve nem gépfegyvertűzzel, hanem mentőcsónakkal igyekszik lerövidíteni a hullámokon vergődő, bajba jutott ellenséges tengerészek szenvedéseit. Beosztottjai rajongva szeretik, ellenfelei félelemmel vegyes tisztelettel említik. Legnagyobb sikerét, mely a Monarchia flottájának is legnagyobb sikere, az Otranto-i szorosban az antant hatalmak által felállított tengeralattjáró zár feltörésére indított vállalkozása hozza meg 1917. május 15-én. Emberségére jellemző, hogy amint a csatában szerzett sebesülése ezt lehetővé teszi, meleg hangú levélben fejezi ki mély együttérzését a Novara, csatában elesett első tisztje Szuborits Róbert édesapjának.

Bár az 1918-ban, a magyar építésű Szent István csatahajóval az élen indított vállalkozása, árulás, vagy balszerencse folytán kudarcba fullad (a Szent Istvánt a Rizzo olasz kapitány által vezetett torpedórombolótól két torpedótalálat éri, minek következtében hullámsírba száll), az új uralkodó, IV. Károly a Monarchia hadiflottájának főparancsnokává nevezi ki, altengernagyi rangban. Így neki jut az a hálátlan szerep, hogy 1918. október 31-e délutánján, amikor Pesten eldördülnek a gr. Tisza István életét kioltó lövések, az uralkodó parancsára átadja a Monarchia hadiflottáját a frissen alakult Délszláv Nemzeti Tanács képviselőinek. Horthy Miklós életében, s sajnos Magyarország életében új korszak kezdődik.

A háborús vereség, megfejelve Károlyi Mihály őszirózsás forradalmával, majd Kun Béla kommünjével anyagi és erkölcsi mélypontra juttatja az országot, melynek feje felett Damoklesz-kardjaként csüng a környező utódállamok, és a törekvéseiket szentesítő Antant-hatalmak által megfogalmazott békediktátum rémálma, mely rémálom majd Trianonban válik valóra.

A Kenderesre visszavonult Horthy átmeneti nyugalmát Károlyi Gyula gróf felkérése szakítja meg: vállalja el az Aradon, majd Szegeden szerveződő kormány hadügyminiszteri posztját. Horthy igent mond a felkérésre, s megkezdi a kommün romjain a Nemzeti Hadsereg megszervezését, majd egy kormányátalakítás után megkapja annak fővezéri tisztét. E hadsereg élén vonul be 1919. november 16-án a románok által előző nap kiürített Budapestre, s a lelkesen éljenző tömeg előtt a Szent Gellért téren elmondja szállóigévé vált beszédét, melyben tetemre hívja a megtévelyedett fővárost, mely elárulta nemzeti színeit, s vörös rongyokba öltözött. De rögtön meg is hirdeti a megbocsátást, megteremtve ezzel az egész nemzetet átölelő összefogást, mely végül is rövid idő alatt a konszolidációhoz vezetett.

E fogadtatás után szinte természetes, hogy a nemzetgyűlés elsöprő többséggel (141 szavazatból 131 Horthyt támogatja) a királyság államformájának fenntartása mellett kormányzónak választja. Horthy gróf Teleki Pállal, gróf Bethlen Istvánnal, gróf Klebelsberg Kunoval és számos más munkatársával hozzálát az egymásra tornyosuló bajok, gondok megoldásához. Leállítatják a kommün vörös terrorja által kiváltott fehérterrort, elfogadásra kerül a numerus clausus, mely egyetlen nemzetiség ellen sem irányulva, mindössze azt írja elő, hogy a nemzetiségek számaránya a felsőoktatásban igazodjon azoknak a társadalom egészében elfoglalt részarányához. Több ezer népiskola kezdi meg működését, hazakerülnek a határokon túlra került egyetemeink, megteremtve a harmincas évek nagyszerű magyar tudós generációjának lehetőségét: Neumann, Teller, Wiegner, Szilárd Leó és a sor hosszan folytatható. Újra indul a gazdasági élet, a határok megvonásával a semmibe vezető út- és vasútvonalakon újra megindul az árú- és személyszállítás. Megindul a folyami hajózás, mely idővel kijut a tengerekre is. 1926-ban bevezetésre kerül az új fizetőeszköz, a Pengő, mely szinte a háború utolsó órájáig értékálló marad, közel a svájci frankhoz. Szociális ellátórendszerek teremtődnek meg: OTI, MABI, OTBA, ONCSA. Művészek, írók sokasága viszi szerte a világba a magyarság jó hírnevét: elég csak Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Karinthy, Csontváry Kosztka, Aba Novák, Szent-Györgyi, Bartók vagy Kodály nevét említeni.

De az ég megint kezd beborulni Magyarország felett. A nagy gazdasági válság megakasztja a gazdasági fejlődést, az Anschluss-szal pedig egy olyan birodalom szomszédjává válunk, mely birodalom ugyan támogatja a Trianonban elszenvedett sérelem orvoslását, de annak ára és következménye akkor még nem látszik. Ahogy 1989-ben nem látszottak sem Kohl kancellár, sem egész Nyugat-Németország számára a Kelet-Németország várva várt visszatérésének következményei, vagy ha látszottak is, egy nép, egy nemzet újraegyesülési vágyával nincs mód, s nem is szabad szembe fordulni.

Horthy mégis megpróbálja a lehetetlent: jó hajósként, jó kormányosként megpróbálja átvezetni az ország hajóját a két rossz, Scylla és Caribdis, a barna és a vörös vész semmi jót nem ígérő sziklái között, s mindezt úgy, hogy a képzeletbeli legénység, a nép, az egyik sziklát ijesztőnek, a másikat barátságosnak látja. Az ország népe emlékezetében még él a vörös vész saját bőrén 1919-ben megtapasztalt keserű emléke, a másik oldalról pedig hallja azokat a szirén-hangokat, melyek a nemzeti fájdalom – Trianon – kínját ígérik megszüntetni. Íme a csapda! A csapda, melynek ajtaja akkor kezd becsapódni, amikor a még négyhatalmi müncheni egyezmény után az első, majd a második bécsi döntéssel, egyértelműen Hitler személyéhez köthetően, kezdenek visszatérni magyar területek: a Nagyságos Fejedelem városa Kassa, Szent László városa, Nagyvárad, a kincses Kolozsvár, Székelyföld, Zrínyi Ilona várán ismét magyar lobogót dagaszt a szél, s Bácska aranykalászai ismét magyar asztalra teremnek kenyeret. De tudni kell, hogy Horthy nem könnyen sétál be ebbe a csapdába: 1938-ban nemet mond Kielben a feldarabolás előtt álló Csehszlovákia neki felkínált szlovák területeinek elfogadására, s nem nyitja meg 1939-ben az utat a német csapatok előtt Lengyelország magyar területről való megtámadásához.

De a számlát egyre nagyobb részletekben fizetni kell: külpolitikailag és belpolitikailag egyaránt. Kifelé hű szövetségesnek kell mutatkozni, befelé pedig meghozni azokat az intézkedéseket, melyek egy esetleges megszállást a lehető legmesszebbre tolják ki. Megkezdődik a gazdaság átállítása a háború, egyelőre az általunk még nem viselt háború szükségleteinek megfelelően, s megkezdődik olyan törvények, pontosabban a zsidótörvények bevezetése, melyek Hitler felé azt a képet mutatják, hogy Magyarországon a dolgok az ő elvárásai szerint alakulnak. E szégyenletes törvények, melyeket a parlament hoz, s Horthy, mint államfő jogkör hiányában csak aláír, korlátozzák zsidó honfitársainkat az élet számos területén, de közvetlen életveszélyt nem jelentenek. Jellemző, hogy 1942. későnyarán, már egy évvel a legszigorúbb III. zsidótörvény életbe lépése után Budapesten ma is irigyelhető zsidó kulturális élet folyt, miközben a szomszédos Szlovákia fejpénzt fizetett a németek által deportált ottani zsidók után. Zsidó honfitársaink sorsa majd a német megszállás után, 1944. márciusában fordul válságosra, s a nyilas hatalomátvétel, 1944. október 16-a után válik tragikussá. De e két dátum között Horthynak még nyílik arra módja, hogy a németek által megszállt Európában egyedüliként reguláris haderő, Koszorús Ferenc vezérkari ezredes páncélos alakulatainak alkalmazásával megmentse a Budapesti zsidóságot, azaz 200-250 ezer életéért reszkető embert.

A háború 1941-nyarán válik Magyarország számára elkerülhetetlenné. Nem is Kassa bombázása, nem a Budapest felé tartó gyorsvonat Kőrösnezőnél történt meggéppuskázása, hanem az a körülmény kényszeríti ki, hogy a Szovjetunió elleni német háború megindulása napján Szlovákia és Románia, mely országoktól, Hitlernek köszönhetően jelentős területek tértek vissza, csatlakozik a németekhez. A csapda ajtaja ekkorra teljesen becsukódik, ami ezután marad az a legkisebb részvétel kialkudása, ember, anyag és az ország megóvása. De itt már a mozgástér kicsi: a Gyorshadtest felmorzsolódik, a II. magyar hadsereg pedig ottmarad a Don-kanyarban. A német vereség egyre nyilvánvalóbb és Horthy megkezdi a háborúból való kiválás előkészítését. A nyugati szövetségesek felelőtlen, balga módon minduntalan a szovjetekhez utasítják Horthyt, pedig tudhatják, hogy sem a Kormányzó, sem a politikai elit, de még az egyszerű nép sem akar azokkal szóba állni, akik egyszer már nyakára hozták Kun Bélát és pribékjeit. Amikor mindez a németek előtt kitudódik, életbe lép a Margarethe-I terv: Magyarország megszállása. Magyarország elveszti szuverenitását, innentől a teljhatalmat Edmund Veesenmayer és Adolf Eichmann gyakorolja.

Horthynak azonban még két kétségbeesett akcióra van ereje: az egyik a budapesti zsidóság már fent említett megmentése 1944. július 6-án, hogy a 9-én Budapestre érkező Raoul Wallenbergnek és számtalan segítőjének legyen kiket megmenteni, a másik a sajnos eredménytelen október 15-i kiugrási kísérlet, mely ismerve a németek, és a német hírszerzés aktivitását az általuk megszállt és létfontosságúnak tartott országban csak bukásra lehetett ítélve. Az eredményt ismerjük: Horthyt addigra egyetlen élő gyermeke életével zsarolva, rá meredő puskacsövekkel fenyegetve lemondásra kényszerítik, s olyan papírt iratnak alá, mely olyan embert juttat a hatalomba, akivel korábban Horthy egy levegőt sem volt hajlandó szívni: Szálasi Ferencet.

Horthy és családja sorsa innentől a németek, majd az amerikaiak kezébe került. Tudjuk, Horthyt a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság nem vonta háborús bűnösként felelősségre, csak tanúként hallgatta ki Veesenmayer bűnperében. Amikor a kommunista Jugoszlávia szerette volna háborús bűnösként kikérni, maga Sztálin intette le Titót, s ugyanezt tette a magyar kommunistákkal.

Végül is a család Portugáliában telepedett le, megélhetését John Flournoy Montgomery volt amerikai nagykövet, és Apponyi Madelen által életre hívott alapítvány teremtette meg, melynek legnagyobb befizetője, több más gazdag zsidó mellett, Chorin Ferenc, a dúsgazdag magyar zsidó gyáros volt.

Horthy Miklós teljes visszavonultságban élt Portugáliában, 1949-től, azóta Magyarországon is megjelent emlékiratain dolgozva. Az 1956-os forradalom híre lelkesedéssel és reménnyel töltötte el, majd a bukás hírére mély apátiába esett, s noha orvosai szervi bajt nem állapítottak meg 1957. február 9-én hajnalban csendesen elhunyt. Hamvai a lisszaboni Angol Katonai Temetőbe kerültek, s a sírt ritkán oda vetődő magyarok, mély megilletődéssel keresték fel. Felesége, a finom szépségű jószási Purgly Magdolna 1959-ben követte férjét, s ahogy az életben úgy a sírban is melléje került.

A hamvak hazahozatalára, az időközben elhunyt kisebbik fiuk, ifj. Miklós hamvaival együtt, 1993-ban került sor annak a vitéz Szimon Miklós hosszújáratú tengerészkapitánynak a kezdeményezésére, aki 2005. február 10-11-e éjszakáján, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el Passauban. A hazahozatalt anyagilag még támogatta vitéz Dávidházy András és vitéz lovag dr. Juba Ferenc kapitány. A Horthy Család újratemetésére 1993. szeptember 4-én került sor Kenderesen, a családi kriptában, mikor is addig sosem látott tömeg kísérte utolsó útjára Magyarország, pontosabban a Magyar Királyság utolsó Kormányzóját.

Nyugodjon békében, itthon!

Ha életútját, erkölcsi tartását, emberi nagyságát, hazaszeretetét röviden kellene összefoglalni, azt legjobban az általa papírra vetett gondolatai felidézésével lehet. Gyerekként, a Debreceni Református Kollégium III. osztályában, 9 évesen ezt írta füzetébe: „Hírnév, kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot, önmagunkban kell azt keresnünk, a szív nyugalmában…”. Élete alkonyán pedig, a portugáliai Estorilban, ezt írta: „Gondolataim az Atlanti-óceán partjáról szüntelenül hazaszállnak a Duna-Tisza partjaira, édes hazámba, melyet számunkra a világ legszebb országa sem pótolhat. Itt naponta látom a tengert, eredeti élethivatásom annyira kedvelt életelemét, és gyönyörködöm benne. Mély a tenger és végtelen… De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz, és végtelenebb vágyódásom, mely a magyar földre és s magyar nép körébe hazavonz!”

A Horthy Miklós Társaság összefogva a Vitézi Renddel, a Magyar Tengerészek Egyesületével, valamint számos lovagrenddel és egyesülettel kegyeletes szentmisén emlékezik meg 2007. február 11-én déli 12 órakor a Szent István Bazilikában. A szervezők ezútun is felhívják minden csendben emlékezni vágyó figyelmét arra, hogy az ezt követő, mások által szervezett, esetlegesen politikai töltetű megmozdulások nem részei a Horthy Miklós Társaság által szervezett megemlékezésnek, mely kizárólag a misére terjed ki, s melyet kizárólag a kegyelet, s a megemlékezés gondolata tölt el.

Dobai Miklós, a Horthy Miklós Társaság tiszteletbeli elnöke
- a Nemzeti Napló februári számából

 

 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nem veletlen

hogy Horthy Miklost Hitlernel is jobban gyuloli a kommunista/zsido gengszterbanda.
Horthy Miklos a magyar nemzet folytonossagat testesitette meg a legnehezebb idokben.
Szegyen, hogy nincs Magyarorszagon mondjuk a Kossuth teren emlekmuve.
Szegyen, hogy ne csak a nem voros utcaneveket emlitsuk, van nalunk meg mindig Roosevelt ter, akinek koszonhetjuk az orosz megszallast.

Azért a zsidók

gyűlölete nem annyira egyértelmű, csak ezeknek a szocipata liberálisoknak, mert a kormányzó úr és családja anyagi létenek alapját a nagytőkés zsidók adták össze. Érdekes ők nem gyűlölték, hanem tisztelték.
Yoda

Nem

Ok kihasznaltak es volt annyi emberseguk, hogy megkoszonjek neki.
Ez a fajtajukrol milyen szazalekban mondhato el?

Na látjátok Kedves

Na látjátok Kedves "jobboldali" frusztrált barátaim! Szégyeljétek magatokat! Még méltón emlékezni sem tudtok, mert a zsidózás ott van a fejetekben és minden zsigeretekben. Hát ezért nem jutunk előre. Ma gyertyát kell gyújtani és emlékezni egy nagy magyar politikusra, nem pedig zsidózni mint az eszevszett hülyék! Olyanok vagytok a mint a kommunista söpredék a fasisztázással! Horthy maga sem örülne ennek! Szégyeljétek magatokat! A hozzászólási leghetőséget pedig lezárom!

Isten nyugosztaljon

és ne vesd meg szánalmas nemzetedet nagy méltóságú uram.
vitéz Yoda

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.