A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az
Örökjáradék Ingatlanbefektető Zrt. és a Hild Ingatlanbefektető Kft. 2005-ben és 2006-ban a Hild Örökjáradék programról adott piaci tájékoztatásukkal megtévesztették a fogyasztókat. A jogsértés miatt az Örökjáradék Ingatlanbefektető Zrt. 500 ezer, a Hild Ingatlanbefektető Kft. 13 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles - írja a Magyar Nemzet.
A Hild Örökjáradék név alatt futó programban az Örökjáradék Zrt. életük végéig ajánl életjáradékot időseknek lakásuk tulajdonjoga ellenében. A GVH idei első ülésén megállapította, az Örökjáradék Zrt. és a Hild Kft. 2005-2006-ban a Hild Örökjáradék program pénzügyi hátteréről, illetve a program által kínált szolgáltatásokról adott tájékoztatásukkal megtévesztették a fogyasztókat. Így például nem felel meg a valóságnak az a közlés, amely szerint a Deutsche Bank London tulajdoni érdekeltséggel is rendelkezik a cégben. A Deutsche Bank London által megkötött megállapodásból az sem következik, hogy a "Hild Örökjáradék program" hátterében egy 40 millió eurós banki finanszírozás áll, az adott összeg nem éri el ezt a mértéket.
A versenytanács sérelmezte, hogy a fogyasztóknak szóló tájékoztatásokban igen hangsúlyosan jelent meg, hogy a pénzügyi hátteret a Deutsche Bank biztosítja, az Örökjáradék mögött ez a pénzintézet áll, az életjáradéki szerződéseket száz százalékban a Deutsche Bank finanszírozza, ugyanakkor a tájékoztatásban az nem szerepelt, hogy ez a háttér a megállapodás szerint csak az abban előre meghatározott időtartamig áll fenn.
A GVH egyéb túlzó állításokat is feltárt, így például nem nyert igazolást, hogy a Hild Örökjáradék lenne a piacon fellelhető legjobb, legbiztonságosabb ajánlat - tartalmazza a GVH közleménye.
A lakást életjáradékért típusú szolgáltatás területén az Örökjáradék Zrt. az egyik legnagyobb cégnek számít, százas nagyságrendben kötött életjáradék-szerződéseket Budapesten és Pest megyében, de most már Győrben és Székesfehérváron is jelen van, valamint további terjeszkedést is terveznek.
A Hild-csoport marketing igazgatója, Földeák Gábor sérelmezte, hogy a döntésről egyenlőre nem kaptak semmilyen hivatalos értesítést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a GVH határozatával nem értenek egyet, és azt bíróságon meg is támadják majd. Földeák szerint sajnálatos, hogy a GVH döntése mögött a konkurenciát képviselő Hild Imre, az OTP Életjáradék Zrt. vezetőjének beadványa áll, akivel a cég jelenleg is perben áll. Hild Imre ezzel kapcsolatban úgy véli: - A döntésnek semmi köze a névhasználat miatt zajló jogi eljáráshoz.
A versenyhivatal döntésének kizárólag a tényekhez és a valósághoz van köze.
Amint arról már a Magyar Nemzet is beszámolt, 2006 végén az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is foglalkozott az úgynevezett lakásért életjáradék típusú ingatlanpiaci szolgáltatással,
Lenkovics Barnabás akkor úgy nyilatkozott, hogy a piac három nagy szereplője (OTP Életjáradék Zrt., Örökjáradék Zrt., valamint FHB Életjáradék Zrt.) rendelkezik az idős ügyfelek biztonságát jelentő tőkegaranciával.
A versenyhivatal mostani döntésében viszont - amit az Örökjáradék Zrt. nem fogad el - azt fogalmazza meg, hogy a Hild Örökjáradék programot futtató Örökjáradék Zrt. mégsem rendelkezik biztonságos háttérrel, pontosabban a Deutsche Bank London és az Örökjáradék közti szerződés tartalma nem tekinthető egyenértékűnek azzal a tájékoztatással, hogy a Deutsche Bank negyven milliós eurós banki finanszírozása állna a Hild Örökjáradék program mögött. Mint ahogy az sem igaz, hogy a bank tulajdonos lenne a cégben.
Forrás: MN