logo
Published on Jobbik.NET (http://portal.jobbik.net)

Eszi a rozsda a hídjainkat - Vasárnap Reggel ... köszönjük Demszkij!

By ördögfióka
Létrehozva 2006-10-22 06:49

Budapest hét hídjából öt rozsdásodik. A szakemberek szerint azonban egyiket sem fenyegeti az összedőlés veszélye. Egy kiadós korrozióvédelmi akciót azonban indokoltnak tartanának. A legrosszabb állapotban a Margit híd van. A pályalemez itt már annyira meggyengült, hogy kétszáz helyen aládúcolással kellett megakadályozni a beszakadását. A korlátok töve pedig rohad - írja a lap. =>

"Nem véletlen, hogy a túlsúlyos járműveket leparancsolták a hídról. Az acélszerkezet már több mint százéves, így a felújítást már nem lehet sokáig halogatni" - mondta a lapnak Ulrich András, a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. főosztályvezetője.
A főosztályvezető elmondta, hgy a teljes forgalmi csőd elkerülése érdekében mindenképpen meg kell várni az északi M0-s híd megépítését illetve a Szabadság híd rekonstrukciójának befejezését.

A Szabadság-hídon is elsősorban a vasbeton pályalemez cseréje szükséges, mert a második világháború után beépített elemek mára jócskán elrozsdásodtak - mondta a lapnak Ulrich András.

A harmadik legrosszabb állapotban lévő híd címéért pedig az Árpád híd és a Petőfi híd verseng - mondta a főosztályvezető a lapnak.
Forrás: uno
Szerk. megjegyzés: az lesz ám a buli, amikor a méregdrága Combino valamelyike a Dunába landol!


Source URL:
http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/2973